Tisztújítás a Magyar Szauna Egyesületben

Kedves Egyesületi Tagok, Mesterek!

Amint arról többször hírt adtunk, szervezés alatt áll az Egyesület 2019. évi rendes Közgyűlése. Az Egyesület felügyelőbizottságának egy tagja írásban jelezte lemondási szándékát, ez mindenképpen szükségessé teszi azt, hogy a következő Közgyűlésen a tisztújítás kérdése is napirenden legyen.

Ugyanakkor az elmúlt években sok pozitív változás zajlott a hazai szaunaéletben, egyre többen vagyunk mesterek, vendégek, és egyre több a szakmai kihívás, amire az Egyesületnek, mint szakmai szervezetnek válaszokat kell találnia. Érdemes a tagságnak közösen átgondolni az Egyesület jövőjét, a következő évek programját, erre pedig alkalmas eszköz lehet a közelgő Közgyűlésen egy teljes tisztújítás.

Ezért az Elnökség döntése értelmében a 2019. évi rendes Közgyűlés egyik napirendi pontja a tisztújítás lesz, melynek keretében mind az Elnökség, mind a felügyelőbizottság személyi összetételére szavaz majd a tagság. Az Egyesület Elnöksége az elnökből, az alelnökből és az elnökhelyettesből áll, míg a felügyelőbizottságnak három tagja van (a felügyelőbizottság a tagok közül maga választ elnököt, így csupán a tagok jelölése szükséges). A Közgyűlés dönthet úgy, hogy a jelenleg tisztséget betöltőket – amennyiben vállalják – meghagyja tisztségében illetve újraválasztja, vagy szabadon dönthet egyes tisztségviselők visszahívásáról és új tisztségviselő megválasztásáról, amennyiben a jelölt vállalja a tisztség betöltését.
A nyílt, transzparens és átlátható tisztújítás érdekében a tisztújítási folyamat a mai napon jelöltállítással kezdődik.

Az Egyesület minden tagja állíthat jelölteket minden posztra. Minden tag jelölheti akár saját magát, akár bárki mást bármely tisztségre. Nem szükséges, hogy a jelölt tagja legyen az Egyesületnek. A tagnak nem kell indokolnia, miért az adott személyt jelölte az adott posztra. Egy személy több posztra is jelölhető, azonban egy személy csak egy posztra választható meg.

Kérjük az Egyesület tagjait, hogy a jelöltek nevét, és a tisztséget vagy tisztségeket, melyre jelölik az adott személyt, küldjék el az egyesület Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címére legkésőbb 2019. március 31. éjfélig.

A folyamat következő lépéseként minden jelöltnek nyilatkoznia kell majd, hogy vállalja-e a jelölést (akkor is, ha valaki saját magát jelölte). Akik nem vállalják a jelölést, azok a jogszabályok értelmében nem választhatók meg, így nevüket a jelöltek közül töröljük.

Akik vállalják a jelölést, azoktól egy pályázatot, bemutatkozó anyagot, programot, leírást kérünk arról, hogy megválasztása esetén az adott tisztség betöltése kapcsán a tagság mire számíthat az adott jelölttől. A megalapozott döntés érdekében az anyagokat a Közgyűlést megelőzően minden tag megismerheti.

Első lépésben tehát most minden tagot arra kérünk, hogy jelöltjeit a megadott határidőig az Egyesület e-mail címére küldje el.


Köszönettel,
Budapest, 2019. március 25.
Magyar Szauna Egyesület Elnöksége

Magyar Szauna Egyesület

7394, Magyarhertelend, Tábor utca 2.


© Magyar Szauna Egyesület 2019 Minden jog fenntartva.